Nem ilyen karácsonyról álmodtak: nyolc klubot büntetett meg súlyosan az MLSZ

2024. december 27. 18:34

Az ok prózai.

2024. december 27. 18:34
null

Az év végén sem lassított az MLSZ Fegyelmi Bizottsága: nyolc klubot büntetett meg a 2024-es év utolsó fordulóiban rendezett találkozókon történtek miatt! A szövetség a debreceni, a ferencvárosi, a győri, a nyíregyházi, a fehérvári, az újpesti, a diósgyőri és a zalaegerszegi klubot is pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, ám konkrét összegekről nem tájékoztatott. A büntetés oka prózai: megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök használata, illetve tárgyak bedobálása – írja az mlsz.hu.

Ezúttal tehát mindössze a Puskás Akadémia, az MTK, a Paks és a Kecskemét menekült meg az elmarasztaló ítélettől az élvonalbeli klubok közül.

Decemberben tartották egyébként a labdarúgó NB I és a másodosztály biztonsági igazgatóinak éves továbbképzését Telkiben, amelyen elhangzott, hogy a közeljövő fontos feladata lesz a pirotechnikai eszközök használatának visszaszorítása. Ősszel ugyanis rekord számban jelentek meg pirotechnikai eszközök a lelátókon – ezzel szemben igyekszik érdemben fellépni a szövetség.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebsi1
2024. december 28. 07:00
Vajon mi a fenét kellene hogy csináljanak a szurkolók, a kretén MLSZ szerint. Jól látható, hogy egy semmihez nem értő megélhetési idióta irányítja a szervezetet. A kluboknak össze kellene fogniuk ezen hülyék ellen és bojkottálni a bajnokságot.
kunfia1
2024. december 27. 21:34
Ugandai Bubu 2024. december 27. 20:15 Ebből is látszik, nemcsak az UEFA bunkózik direkt a szegény magyarokkal, a putrisztáni szurkolók ilyenek. Az MLSZ-t elég nehéz magyargyűlölettel vádolni.." De nem is magyargyűlölők, hiszen a nemzet csapatát, a többtízezres szurkolótáborral rendelkező, a szürke összes árnyalatában, sőt a fekete is, pompázó játékosok a Felcsútnál az igaz magyarok.
p3d0fidesz
2024. december 27. 21:21
Be lehetne fejezni ezt a bohóckodást az adófizetők pénzéből, ráadásul a focistafizetéseket semmilyen adó nem terheli
nemodabuda-4
2024. december 27. 20:45
A katolikusok mehetnek gyónni , kiadhatják magukból ami nyomja a kicsi lelküket. A foci meccsen is hasonló a helyzet igaz tömeges és suttyó szinten de azt engedni kellene az oda való obszcén kifejezések bekiabálása teljesen rendben van kis gőz leeresztésnek DE a pirotechnikai eszközök használata, és tárgyak bedobálása az nem! Csak ugassa ki magából mindenki azt ami nyomja a kis lelkét ha kifizette azt az államilag támogatott belépő jegyét. in nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti ámmen !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!